Nem kell postagalamb ahhoz, hogy elérjük a székhelyünket

A postagalambászat sokak szemében már egy elavult, ósdi módszernek tűnhet. Engem azonban minden olyan dolog érdekel, ami azt mutatja meg, hogy az emberek hogyan éltek régen. Elképesztő egyébként belegondolni, hogy miként jöttek rá arra, hogy a galambok vannak elég okosak ahhoz, hogy el tudjanak vinni távoli helyekre leveleket. Nekem ez mindig olyan izgalmas marad, minthogy miként főztek és fűtöttek az emberek.

Akik pedig most hobbiból postagalambásznak, valamennyire a történelemnek ezt a kis szeletét tudják átélni. Lehet, hogy amiatt, mert tudják, hogy mennyi erőfeszítés az, mire betanít valaki egy galambot, jobban értékelik azokat a dolgokat, amik ma már számunkra egyértelműnek tűnnek. Egyszer majd, ha sok szabadidőm lesz, még az is megtörténhet, hogy én is belekezdek ebbe az izgalmas tevékenységbe.

Most azonban minden figyelmemet egy dolog foglalta le: az, hogy megalapítsam a saját cégemet. Már ez is egy egész bonyolult dolog, viszont aki már belekezdett hasonló kalandokba, az tudja, hogy minden cégnek szüksége van székhelyre. Sok oldalnak van már a kínálatában székhelyszolgáltatás, én azonban korábban még nem láttam olyan jól összeszedett helyet, mint amilyen a Top Cégalapítás volt. Már az is elég jó bevezetőnek, ha azt mondom, hogy a keresőben, a székhelyszolgáltatás kulcsszóra az első helyen őket dobja ki.

A székhelyszolgáltatás azonban pont annyira bonyolult tud lenni, mint a cégalapítás. Ezért is szerettem volna megtudni mindent erről a témáról. A Top Cégalapítás pedig nem akar minket a sötétben hagyni. Már mikor belépünk az oldalra, akkor könnyedén el tudjuk dönteni, hogy melyik rész érdekel minket az általuk biztosított többféle szolgáltatásból. A felső menüben a székhelyszolgáltatás menüpontra kattintva, átkerülünk az ezzel kapcsolatos információkat tartalmazó részlegre. Itt pedig rengeteg tájékoztató fog várni minket.

A számítógépen olvasás nem tartozik a kedvenc tevékenységeim közé. A Top Cégalapításnál azonban úgy oldották meg a szövegeket, hogy egy pillanatig nem fogjuk elunni magunkat. Pedig sokan gondolhatnátok, hogy a székhelyszolgáltatás téma, nem éppen a legizgalmasabb. Én azonban azt vettem észre, hogy Top Cégalapítás oldala egy olyan hézagot tudott betölteni a tudásomban, ami nélkül nem tudom, hogy miként kezdtem volna bele az üzleti életbe. A szöveg különböző színekkel és bekezdésekkel van tördelve, úgyhogy a figyelmünket mindig meg fogja ragadni valami új vizuális inger.

Nem hiszem, hogy sok cég tisztában van azzal, hogy ez mennyire fontos. Különösen akkor, ha virtuálisan történik az ügyintézés. A Top Cégalapítás azonban még egy lépéssel tovább ment és a szövegezést is úgy oldották meg, hogy mindenki számára érthető legyen. A székhelyszolgáltatás sosem tűnt még ennél egyértelműbb dolognak. És akkor még arról nem is beszéltem, hogy mennyire jó helyeken vannak a székhelyek, amiket biztosítanak nekünk. Budapesten, a legszebb helyeken igényelhetjük őket, úgyhogy nem kell attól tartanunk, hogy valami lepukkant városrészbe kell járnunk majd.

Ami pedig valóban más szolgáltatók fölé emelte a Top Cégalapítást, az az ügyintézés gyorsasága volt. Általában egy olyan bonyolult dolognál, mint a cégalapítás és a székhelyszolgáltatás, nem várunk gyors eredményeket. A Top Cégalapítás azonban egyáltalán nem ezzel a mentalitással dolgozik. Számukra az a legfontosabb, hogy mindkét félnek a lehető legkényelmesebb legyen. Így én is meg tudtam beszélni velük nagyon hamar az összes fontosabb dolgot. A székhelyszolgáltatás pedig azóta is gond nélkül megy náluk és örömmel ajánlom másoknak is őket.