Régóta szeretem a madarakat, és furcsa vagy nem, rajongok a galambokért is. Budapesten bizony nagyon sok galamb van, és engem bizony egyáltalán nem zavarnak, sőt, amióta ennyit látok, jobban bele is vetettem magamat a postagalambászat témájába is.
Ennek viszont a szüleim annyira nem örülnek, mivel ők mindketten tisztaságmániások, így undorodnak is a városi galamboktól. Erről jut eszembe, meg kell veletek osszam, hogyan vettünk légtisztítót pár hete a Bestmarktról.
Szóval szüleim megkértek, hogy nézzek utána, hol lehet légtisztítót kapni, mert szerintük nem elég tiszta a lakásban a levegő. Én bevallom, kicsit értelmetlen dolognak gondoltam akkor a légtisztító vásárlást, de persze segítettem nekik. A Bestmarkt holnapján egészen sok légtisztító és légmosó érhető el a legolcsóbb, párezres készülékektől a több százezres berendezésekig.
Mi valahogy a kettő közé akartunk lőni árban. Éppen ezért szüleimmel együtt felmentünk légtisztító vásárlás céljából a Bestmarkt oldalára, ahol rengeteg szempont mentén lehet szűrni a keresést. Mi raktáron lévő készüléket szerettünk volna venni, mivel szüleimnek fontos volt, hogy minél hamarabb meglegyen az a légtisztító. Ha valami ugyanis éppen raktáron van náluk, akkor az a rendelés után azonnal át is vehető, természetesen nyitvatartási időben,
De persze házhozszállítást is lehet kérni a termékhez vagy GLS csomagpontra is kérhetjük a cikket, ami szintén praktikus megoldás lehet. Kinéztünk így egy nagyon jó árban lévő légtisztító/párásító gépet, ami maximum 48 négyzetméter alapterületű lakásba ajánlott. Ez pont jó is volt nekünk, minőségi árunak tűnt, ezt a műszaki adatok is megerősítették.
6 üzemmód is elérhető a gépen, 3 szűrési szinttel, alacsony zajszinttel, és egészen praktikus méretekkel is. A súlya 10 kg, de gondoltuk, minél komolyabb egy gép, annál nehezebb is, szóval ez nem tántorított el minket.
De ami a legjobb: azonnal átvehető volt, és ingyenes házhozszállítás is elérhető hozzá. Két nap alatt elvileg ki is hozták volna, de gondoltuk, még egyszerűbb ha másnap délelőtt átvesszük a légtisztítót a Ferenc téren, ahol az üzletük van.
Azért persze nem vettük meg rögtön a berendezést, elvégre egy légtisztító vásárlás komoly beruházás, és mi a legjobbat akartuk. Találtunk kedvezményes áron is egészen kicsi tisztítót, de az nagyon kicsi lakásba volt való, ami miatt végül nem emellett a termék mellett tettük le a voksunkat.
Visszatértünk tehát a legelső választáshoz, mivel ez tetszett mindhármunknak. Elhatározták tehát a szüleim, hogy elmennek érte a boltba másnap. Kicsit féltem, hogy eltévednek a boltba tartva, de szerencsére a Bestmarkt honlapján térkép is van, ahol mutatja, hol található az üzlet.
Szüleim még a munkatársakat is megnézték a weboldalon, mivel rendesen minden ügyfélszolgálatos és szervizes fent van a honlapon. Telefonszám is meg van adva, amin nyitvatartási időben bátran lehet keresni a Bestmarkt ügyfélszolgálatát. Ha pedig úgy kényelmesebb, akkor emailen keresztül is felvehetjük velük a kapcsolatot.
A légtisztító vásárlás így sikeres volt, nagyon elégedetten távoztak az üzletből a szüleim. Sőt, a jó vásárlási élményen felbuzdulva természetesen más termékeket is elkezdtünk nézegetni a cég webshopjában. Nekem például új laptop kellett már nagyon rég óta, és bizony az is van náluk!
Ajánlom, hogy ti is nézzetek fel a Bestmarkt weblapjára, nagyon sok jó dolog van fent náluk!